#Semjén Zsolt





Semjén megint irániakkal tárgyalt, és megint titokban
 

Semjén megint irániakkal tárgyalt, és megint titokban

Semjén Zsolt egy hónappal ezelőtti iráni tárgyalásairól a Miniszterelnöki Sajtóiroda nem kívánt részletes tájékoztatást adni. A jelek szerint nem voltak túlságosan közlékenyek azzal a belgrádi találkozóval kapcsolatban sem, ahol a magyar miniszterelnök-helyettes Irán belgrádi nagykövetével egyeztetett.

hvg.hu hvg.hu










Komolyan végigelemezték Semjén dilettáns verseit
 

Komolyan végigelemezték Semjén dilettáns verseit

Káros-e dilettáns költőket kiadni – tette fel a kérdést a Népszava, amely neves kiadóvezetőket kért fel a miniszterelnök-helyettes verseinek véleményezésére. A Semjén Zsolt verseit is tartalmazó könyvet a KDNP pártalapítványa adta ki még 2008-ban.

hvg.hu hvg.hu


Máris ejti a Fidesz a lex Heinekent
 

Máris ejti a Fidesz a lex Heinekent

Csendben kihátrálnak a kormánypártok Lázár János és Semjén Zsolt nagy vihart kavart javaslata mögül, amely tiltott önkényuralmi jelkép használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját – értesült a hvg.hu. A tervezetet még a Fidesz-frakció jogászai is védhetetlennek találták.

Joó Hajnalka Joó Hajnalka



Bunkósbot után sunnyogás: mi lesz a lex Heinekennel?
 

Bunkósbot után sunnyogás: mi lesz a lex Heinekennel?

Kínos helyzetbe lavírozta magát a Fidesz az önkényuralmi jelképek tilalma ürügyén a Heinekent támadó javaslattal. A világcég a Csíki Sör gyártójával kötött hétfői egyezsége óta ismét barátnak számít, de ciki lenne kimondani, hogy az üvegeit díszítő vörös csillag most már újra rendben van. Marad a jól bevált "lázári" fegyver: bunkósbot után sunnyogás.

hvg.hu hvg.hu